Épp azon gondolkodtam ma, hogy de régen is voltam külföldön… Persze, el is röhögtem magam, mert földrajzilag ugyan most is külföldön vagyok, mégis ez nekem már kicsit otthon van… És akkor ugye milyen jó kérdés, ahogy Bakonyban mondják, hol is van az otthol…? Ott ahol éppen vagy, vagy ahonnan jöttél…? Na de még mielőtt nagyon belegabalyodnék, inkább rátok hagyom ennek megválaszolását és inkább kicsit írok mi is történik mostanában a hegyen.

A tavalyi évhez képest annyi változás történt a hegyen, hogy egy évvel ezelőtt extrém mennyiségű hó volt itt, míg most teljesen normális a helyzet. Persze így is van kétméternyi hó, még mielőtt bárki elkezdene aggódni.  Ennek megfelelően szoktam is segíteni havat lapátolni, mert például a Chill House-nál mindig befújja a szél a beengedő kapukat, így ott mindig öröm a három méteres hókupacok alól kiszabadítani a liftekhez vezető utat. Aztán persze a Sun House-nál is mindig van lapátolni való, de ez már nem is az én feladatom, hanem a lifteseké, ott is az újoncoké, így leginkább Máté és Dani lapátolja a havat. Igen, a két magyar srác, akik szintén a liftnél dolgoznak, liftesként. Hogy miként kerültek ide? Igazából teljesen véletlenül, és nem rajtam keresztül, mert mint ahogy eddig sem, így ezután sem fogok teljesen idegen embereket beajánlani ide… hiszen miért is tenném?

…………….

És akkor most bevallom, hogy ezt a posztot már három napja elkezdetem megírni, és talán, hiszem, hogy ma be is fejezem.  Persze ehhez, mármint ahhoz, hogy egy poszt megírásához három nap kelljen, bizony köze van egy lányhoz, és igen ígérem, meg lesz annak a bizonyos posztnak is a folytatása. De! Számtalan levelet kapok, hogy nem tudnék-e segíteni munkát találni… ami leginkább azt jelenti többek számára, hogy én keressek nekik munkát, persze ehhez társul, hogy se önéletrajzuk nincsen, sem németül nem tudnak…  Abban persze szívesen segítek mindig, hogy én hogyan kerültem ki, segítek önéletrajzot vagy motivációs levelet írni, de abban nem, hogy bárkinek is, főleg ismeretlennek munkát keressek. Mert mint a példa mutatja, aki igazán szeretne, annak sikerül is munkát találnia külföldön, így Ausztriában is. Hisz, látjátok nekem is sikerült, meg Máténak és Daninak. És akkor most jöjjön az ő történetük. Én már a nyáron tudtam, mert Helga mondta, hogy két magyar srác, és az egyikőjük barátnője is a liftnél fog dolgozni. Nem is tudtam igazából, hogy ez jó vagy sem, hiszen nem volt vele gondom tavaly sem, hogy egyedüli magyarként dolgozom itt. Aztán persze decemberben figyeltem, hogy kik az újak, és kik a magyarok. Hát Máté és Dani voltak azok, akik elsőre nem is tűntek rossz arcoknak, de persze maradva annál az elvnél, hogy ne kiabáljunk el sem semmit, hát kivártam. Most már tudom, hogy tényleg nem rossz arcok, sőt egész jó fejek. Kiderült, hogy Dani és Máté úgy kerültek ide, hogy Ausztriában kerestek munkát, és egészen véletlenül találtak rá egy prospektusban a Shuttlebergre, majd egy próbát téve elküldték az önéletrajzukat, és amint itt az szokás, kedves fogadtatásban volt részük. Annyira, hogy nem csak munkát kaptak, de barátnőstül, Zoéstul jöhettek. Mert Dani egy igazán édes kislány, Zoé édesapja. Szóval Dani volt olyan pofátlan, hogy megkérdezze, nagy baj lenne-e ha nemcsak kedvesét hozná, hanem a kislányát is. De nem volt gond, kaptak egy lakrészt, és most boldogan élnek itt, Flachauwinklben. A helyzet hasonló Mátéval is, persze az Ő barátnője is jött, viszont Barbi állást is kapott, mégpedig gyerekekre vigyáz a síiskolában. Nem lehetetlen hát itt dolgozni, de ahhoz akarni is kell, jelentkezni kell, és sikerül.

Velem a helyzet továbbra is változatlan, szeretek itt lenni, szeretem, hogy nincs fix munakidőm, és azt, hogy én osztom be az időm, és senki sem parancsol nekem, ellenben van egy emberem, akinek parancsolhatok. Persze a minap kérdezte Helga, hogy nem akarok-e más munkakörben dolgozni, például liftesként, ami persze előre lépés lenne, de akkor nem síelhetnek annyit mint most, és sok mindenre jóval kevesebb időm jutna… így Rá is. Mert most, ha ahhoz van kedvem, akkor simán csinálok magamnak pár óra szabadidőt, és megyünk el snowboardozni, vagy sétálni egyet. Így Helgának csak annyit mondtam, hogy meglátjuk még… Mire annyit mondott, hogy reméli azért visszajövök a következő szezonban is. Aminek őszintén örülök, hiszen már januárban megkaptam a behívom a következő télre. De addig is, míg eldöntöm, hogy hol is leszek a jövő télen, hát élvezem, hogy minden nap elsőként síelhetek a szúz hóban, még akkor is ha tejköd van.

Úgyhogy, és akkor párképpel  búcsúzom.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.