Meg is magyarázom hamar a címet, nem lesz bonyolult. A téli szezon Ausztriában hat napnyi munkanapból áll, nekem pedig mindig kedd a szabadnapom. Így a hétfő nálam felér egy dupla péntekkel. Ennek megfelelően ma el is aludtam, persze nem nagyon, csak egy kicsit… Viszonylag kapkodva kezdtem hát a napot, egyszerre főztem kávét, és vettem fel a síruhát, majd egyszerre vettem fel a síbakancsot és ittam meg a kávémat… elindultam, és mivel már egy hete esik a hó, ismét térdig érő hóban zúztunk lefelé Manuellel – Georg ma szabad volt, és tudni kell, hogy mindig bevárjuk egymást az indulással,így ma Manuel is bevárt. Leértünk, elkezdtünk dolgozni, körbenéztem a mosdókban, raktárban minden rendben van-e, megjött-e a szappan, satöbbi, majd veszem a kabátom, hogy induljak fel a hegyre… és megnéztem a telefonomat… vagyis néztem volna, de nem volt a kabátzsebemben, ahova mindig teszem, a pénztárcám mellé, ami ugyancsak nem volt meg… na a vérnyomásom felugrott az egekbe, az összes papírom oda… - a telefon miatt kevésbé aggódtam, mert biztosítás van rajta… de jogsi, személyi, bankkártya, e-card, minden a tárcámban. Kb fél perc kellett, hogy átgondoljam, mi bonyodalom ezeket mind újra megszerezni, illetve amit kell letiltani – egyszer már végigjártam ezt a procedúrát. Mondtam a többieknek… akik csak sóhajtoztak, hogy ha a pályán hagytam el – ahol fél méteres volt reggel a hó, és azóta a pályagép is végigment rajta – akkor esélytelen, hogy meglegyen. Visszajöttem a szállásra, megnéztem a szobában, végig amerre jártam, majd még kétszer lesíeltem a pályán, de persze nem találtam. Újra vissza a szobába, még egyszer mindenhol megnéztem… majd gondoltam, ennek annyi, indulok dolgozni, mire tök véletlenül, tényleg reményt vesztve, megnéztem a másik kabátomban, és tessék. Egy óra idegeskedést spórolhattam volna meg. De hát ilyen amikor az ember elalszik a hatodik munkanapján, és rossz kabátban indul el dolgozni.

És igen tényleg egy hete esik már hó. Így a héten mindennap lapátolhattam havat is, mert az állomásokon, a lifteknél kb. három méteres hó volt. Mégsem bánom, mert eleve, mindenhol kérik, hogy segítsek, és nem utasítanak, ha végeztünk, akkor pedig megköszönik, és minimum főznek egy kávét. Pedig ez is a feladatom - mármint a hólapátolás, és nem a kávéfőzés. A pályán megyek, és ha kell valahol segíteni, akkor segítek. De hát mint korábban is írtam, itt csapatban gondolkodnak az emberek. Amúgy az egyik állomásfőnök mesélte, hogy azért jó ez a sok hó, mert a pályagép eldolgozza, és februárban, márciusban, amikor 15 fokok vannak, és az emberek egy pulcsiban síelnek, akkor is jó a pálya, mert minimum két méternyi hóból áll még mindig. Amúgy itt a szálláson is élveztük a havat, a teraszon is van bőven, képeket is mellékelek lentebb.

Illetve már megkaptam azt a kritikát is, hogy gyakran mesélek a moziról, de semmi kép nem volt róla, ezért lejjebb pótlom eme hiányosságom is. A következő lépés pedig az lesz, hogy emberek is lesznek a képeken…

És végre ettem gőzgombócot is, mert Rita hozott nekem a szomszéd hüttéből. Hát, khm, elég emberes adag volt. Képzeljetek el egy hatalmas gombócot, benne szilvalekvárral, a tetején és körbe pedig vanília szósszal, ami megvan hintve mákkal. Laktató kaja, és egész jó. Manuel már mondta, hogy egyszer készít ilyen büdös sajtos nokedlit vagy mit, amit ők nagyon szeretnek szintén. Hát kíváncsian várom, bár nem csípem ha a kaja büdös, de majd meglátjuk. 

És akkor a képek – az utolsó beállításán kicsit kellett dolgoznom, de megérte bekeríteni a passatot a parkolni tilos kerítéssel… :

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.