Ugye visszacsöppentem a dolgozók életébe majd egy hónap kihagyás után. Hmm, érdekes dolog. A jót vagyis a semmit tevést hamar megszokja az ember fia, de most nekem egyáltalán nem kellemetlen dolgozni. Végre teszem a dolgom, pörgök, szaladok. Mert persze újra megnyertem a Spätdienstet, ami elvileg szopóág, de nem bánom. Alszom ameddig kedvem tarja, délután négykor felveszem a munkát, és éjjel egykor végzek. Egyedül vagyok bent este a Housekeepingből, senki nem ellenőriz, nem vagyok senkihez sem kötve, csak csinálom a dolgom. Most éppen vakon gépelem a posztom. Éjjel van, fél kettő, nincs kedvem a lámpafényhez, csak a fülesen át a zene szól a fülembe. Vicces, épp vakon írok, miközben sajnos ma azt vettem észre, hogy már a saját írásom sem tudom elolvasni. Folyton csörög a telefonom, melyik vendég mit kér, hova mit kell vinnem, felírom, tollal meg papírra a szobaszámot, meg hogy mit szeretne a vendég. Aztán fél óra múlva, amikor rákerül a sor, megnézem a papírt, hova mit kell vinnem. Persze nézem, ha el tudom egyáltalán olvasni a saját kézírásom. Ilyen ez, lassan alig tudok kézzel írni. Ezért most gyakorlok majd, és elkezdek csak úgy kézzel papírra írni. De csak vigyázva, mert bár írnom szabad, azért meg kell gondolnom, mit mikor hova. De ugye én meg makacs vagyok, nem szeretem a kéretlen jó tanácsokat, majd akkor és oda írok, amit én akarok.

És mert megígértem, most leírom, hogy Lackó hogyan is lett a labancok mosogatója. Még a fősulin valami kommunikációs tréning órán, vagy min ismertem meg Lacit, aki baromi jól rajzol és fest. A feladat éppen az volt, hogy meséljünk el valamit képekben. Hát kössz, én például tök bénán rajzolok szabad kézzel, de vonalzóval kétpontos perspektíva rajzokban mindig jó voltam. A feladat viszont egy élmény szabad kezes elrajzolása volt. Lackó kitalálta az általam produkált krixkraxokból, hogy mit akarok mondani, fél év múlva meg már lakótársak voltunk. Mivel ő szűkszavú volt, de jól rajzolt, ezért én beszéltem ő meg rajzolt. Napestig sorolhatnám a közös élményeket, helyette viszont csak annyit, hogy lediplomáztunk, én újságíró lettem, ő meg kreatív. Aztán én leléptem, aztán hazamentem a két szezon között, persze elmentünk bulizni, nyilván kitiltottak minket a helyről, mert rárúgtuk az asztalt a biztonsági őrre, aki belénk kötött – Laci majd kétméter színizom, én meg 185 cm majd színizom -, szóval kitiltottak minket, ki tudja már miért. Aztán hazafelé bandukolva meséltünk egymásnak… Én jól keresek, ő félig feketén, de szarul. Majd a télen fogta magát és elindult. Ausztria, angolul, picit, alig németül, Ausztria.  Áprilisban mentem érte, fülig érő vigyorral fogadott Zell am Seeben, pedig előtte sem volt az a sopánkodós féle. Fél szezont sem töltött kint, de annyi euróval ment haza, amennyit előtte otthon még nem sohasem keresett meg forintban. Mondtam neki, hogy ez ilyen. Tényleg, Lackó a végletekig kitartott, bízott a hazai boldogulásban. Aztán angol nyelvtudással vágott neki a német nyelvű Ausztriának. Mákja volt, mert egy olyan helyet talált, ahol ez is elég volt. Ezerből kettő van ilyen, ahol mindegy, ha nem tudsz németül. Ő kifogta. Persze neki sem volt könnyű, főként, hogy fővárosi, élvezte a szabad életet, ehhez képest pedig az Alpokban kötött ki, egy kis faluban. De élvezte, mert ez tök sok más élménnyel jár. Egyszerűen az ember bekerül egy nemzetközi vérkeringésbe, ahol mindenkinek megvan a maga sztorija, hogy miért is van itt. És ha már itt van, akkor élvezi. Mert máshogyan nehéz is lenne kivédeni azt a sokkot, amit az okoz, hogy elhagyod a hazád. Ez ilyen. De aláírt a nyári szezonra is, lassan kezd is majd, és akkor össze is futunk majd, mert az jó, mert nem számít a pénz, mert az álmainkat éljünk, mert ahhoz pénz kell, de itt bőven megkeressük.

 Úgyhogy Laciról most ennyit, a következő poszt egy fotóposzt lesz, aztán megint bővebben rólam.

P.S. I love you. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.