Majd egy hónap elteltével végre, annyi izgalom után megoldódott az egyik legfontosabb kérdés is, lett internet, és immár nem csak a folyosón ácsorogva tudunk egy-két oldalt megnézni…Így végre rendszeresen tudok írni a blogra. Persze nem lesz egyszerű, de megpróbálom összefoglalni az elmúlt majd egy hónap történéseit.

Még az első héten megkaptam a sífelszerelésem, minden cucc új volt, segítettek mindent beállítani, folyton vigyázott rám valaki, s persze felöltöztettek tetőtől talpig.  Az első két hétben Helga minden nap megkérdezte, hogy minden rendben van-e, mindenképpen szóljak, ha valamire szükségem van. Az első hétben egy speciális, óvatosan munkatempójú beosztást kaptam, inkább csak megismertem a hegyet, segítettem az állomásokon rendet tenni, a Chill Houseban és persze a Sun House-ban kitakarítani. A második héten már a rendes, és állandó beosztásom szerint dolgoztam. Eszerint dolgozom most már minden nap, heti hat napot. Ez úgy néz ki, hogy reggel fél kilenckor kezdek a kasszánál, majd felliftezek a Chil House-ig, utána pedig három állomáson folytatom, majd végül a Sun House-ban végzek, elvileg hatkor. Közben van egy másfél órás ebédszünetem – amiért már megkaptam a leszidást, hogy tartsam be a pihenőt, és akkor ne dolgozzak… (valamint szóljak, ha túlórázok, mert azt kifizetik…) A feladatom az, hogy ezeken a helyeken figyeljem a tisztaságot, a wc-ben legyen wc- papír, kéztörlő, szappan, illetve a Sun House-nak én vagyok a házmestere – de pl kaptam egy olyan kulcsot is, ami az összes ajtót nyitja a hegyen, minden épületben. Mindenhol felelek azért, hogy a raktárakban legyen minden, ha nincs, akkor leadom a rendelést, hogy mi kell. A kasszánál reggelente fel szoktam még mosni, illetve a Sun House-ban lévő moziban ki szoktam porszívózni. Közben meg síelek, mert ugye reggel rögtön síelve megyek le, illetve az egyes helyszínek között is síelek… ( de a reggelit szeretem a legjobban, amikor jön fel a nap, és tök egyedül zúzok le a pályán) és mivel már rettentő gyors vagyok, így hamar végzek is mindig, a tényeleges munka kb. 4-5 óra naponta. Átlagban pedig 10-16 km-t síelek. Szóval mozgok eleget, köszönöm. Illetve többet is, ha van még kedvem. Persze az első héten a hóeke volt a minden… azóta persze, a menetidőm is jelentősen csökkent. Szóval ez a munka része.

Még a második héten meghívtak engem is a karácsonyi vacsorára, nagyjából 50 ember volt ott. Az elején pár emberrel kezet fogott a főnökség, külön meglepett, hogy hozzám is odajöttek, körbemutattak, beszélgettek velem a legfontosabb emberek. Úgy bánnak velem, mint a hímes tojással, Helgával a mai napig minden nap, ha más nem, e-mailben beszélünk. De a többiek is mindig kérdezik, hogy hogyan vagyok, minden rendben van-e, vagy csak meghívnak egy kávéra, hogy beszélgessük kicsit. Na de visszatérve a karácsonyi vacsorára. Nagyon pazar est volt, előétel, leves, főétel, desszert, utána még sütik… közben bárki bármit ihatott. Majd jött az ajándékosztás. Mivel a Quiksilver szponzor, és a munkaruhánk is az, ezért nyilván az ajándék is quiksilver cuccok voltak: poló, pulcsi, pénztárca, kb. 100 euró értékben. Az est végén viszont mindenki kézfogással köszönt el a főnökasszonytól, megköszönve az estét. Ez így szokás. Amúgy nagyon kedves itt mindenki, és bár nehéz leírnom, de reggelente szeretek elindulni dolgozni. Egyrészt mert a kasszánál nagyon csinosak a csajok – és irtóra csípik az akcentusom – másrészt mindig kávéval várnak. Ami egyébként itt a Sun Houseban pont az én felelősségem, hogy legyen mindig, de ilyen még a wc papír is…stb. Ilyen dolgokra egyáltalán nem kell költeni pl.

Vicces, még az első héten találkoztam magyar síelőkkel, gondoltam oda megyek kicsit beszélgetni, de nem voltak túl kedvesek, kb. leszarták, hogy én itt dolgozok, segítenék nekik – mert idegeskedtek, hogy nehezek a pályák… meg is volt a véleményem, főleg az itt tapasztalt kedvesség után. De aztán most a héten találkoztam még egy magyar családdal, akik a kocsimnál szólítottak le, hogy itt dolgozom-e, milyen, hogy vagyok…honnan jöttem. na velük szívesen beszélgettem is. Amúgy a lifteseknél csak én dolgozom magyarként, mindenki osztrák, és vannak olyanok, akiknél fogalmam sincs, hogy miről beszélnek, olyan dialektust használnak – olyan gumicsizmás parasztok, ahogy Manuel mondta. Manuel egyébként Georggal együtt nemcsak munkatársaim, hanem ők is itt laknak a Sun House-ban. Lakik még itt két síoktató, egy osztrák  srác, és a holland csaj, akibe szerelmes is lettem, és akit azóta nem is láttam – valószínűleg  hazament az ünnepekre… Amúgy a szomszédos hüttében dolgozók közül négyen laknak még itt, ugye Rita és Zsolt – ők magyarok – és a két szakács, Markus és Florian. Velük szoktunk esténként jókat sörözni, pálinkázni.

Szóval nagyjából itt járok most. De innentől kezdve gyakori lesz a blogolásom, így más élményeimről is beszámolok, mert hát van sok. (ma pl. sajnos, de láttam élőben mentőhelikopteres mentést is…)

Szóval, király itt az élet – bár a karácsony otthon szebb lett volna … 

Ésss, képek: 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.