Az autópálya azért nem Flachauig vitt, hanem 80 km-rel előtte a gps azt mondta, hogy menjünk főúton, mert arra kell menni. ... de megérte. Annyira szép úton autóztam, hogy felmerült bennem, a maradék eurót elverem benzinre, és csak autózok a hegyeken át vezető utakon, egyszerűen gyönyörű volt. Aztán beértem az első igazi faluba, hát ég és föld, nem egy Sárszentmihály.

Majd jött Flachau, így a szívem is jobban vert, izgultam rendesen. A falun átérve egyszer csak szólt a gps, hogy megérkeztünk. És tényleg: ott állt egy nagy ház, nagy táblával, rajta pedig, hogy Shuttleberg Kleinarler. Volt csengő is, de mindegyikhez más név volt odaírva, így bementem a kapun, fel a lépcsőn, ahol már látni lehetett az irodát. Bekopogtam, egy mosolygós lány fogadott, akinek mondtam is gyorsan, hogy Dániel vagyok, és Helgát keresem - a HR-est, akivel leveleztem -, mire kiáltott Helgának, hogy itt van Daniel. Jött is Helga, bemutatkoztunk, majd leültünk beszélgetni, de még az elején megkérdezte a másik lány - aki, mint kiderült Katrin és Helga húga-, hogy kérek-e valamit, kávét, vizet, esetleg mindkettőt. Még szép hogy kértem mindent, ha már ennyit utaztam. Majd Helga elmondta, hogy mi a feladat (kb. amit korábban is leírt), mindeközben mutatta a térképen, hogy mi hol van, majd rátért a fizetésre, amit először nem értettem mennyi, de mondtam mindenre, hogy nagyon jó. Közben kérdezgetett is, azokra válaszoltam okosan (pl., hogy tudok-e síelni, amire feleltem, hogy igen, de nincsen felszerelésem; erre mondta, hogy nem baj, adnak...merthogy van egy síiskola, és ott van minden... :)

Beszélgettünk arról is, hogy Magyarországon mit dolgoztam, miért akarok ott dolgozni, de igazából a legfontosabb kérdés számukra az volt, hogy tudok-e síelni, a többi nem számított, hiszen egy osztrák fogadós család ajánlott, és ez nekik elég is volt. Ezt követően kérdezte meg, hogy mikor tudok dönteni. Mondtam is, hogy most, a válaszom pedig igen. Mondta, hogy super, akkor írjuk le a fontosabb dolgokat. Hozott egy papírt, amin már minden szerepelt: mit kell csinálni, mennyiért, a szállást ingyen adják, és jár a szezon síbérlet, mindezt azért, nehogy félreértsük egymást. Akkor láttam, hogy mennyi is a nettó pontosan. Mondtam még egyszer, hogy nagyon jó, még mindig igen, ennek örültünk mindketten. Ezután ajánlotta fel, hogy ha ráérek, akkor szívesen körbevezet. (Én pedig ráértem, hiszen foglaltam a közeli faluban szállást, pont erre az esetre, ha körbemegyünk a hegyen, akkor ne kelljen majd sietni.) Beültünk a Jeepjébe (Jeep Commander), és körbementünk, mindent megmutatott, még a szobámat is :) A Sun Houseban találkoztunk sok mindenkivel, többek között Mariával, aki szintén nagyon jó fej volt - ő is a pr csapat része, amolyan vezető. Megmutogattak mindent, ami vicces, mert most készül el éppen belülről az épület, vagy csak felújítják, nem tudom. De szép lesz nagyon. Lehet ott mosni, van egy hatalmas konyha és külön egy kávézó szoba, a szobában tv, és egy fürdő ... lesz internet is, ennek mondjuk örültem. A szoba nem nagy, kb 4-5 négyzetméter, van benne ágy, szekrény, meg egy asztal. az ágy emeletes, alul egy kanapéágy van. A Sun House tehát nemcsak egy pihenőhely a síelők számára, de tulajdonképpen a dolgozók főhadiszállása, fullosan berendezve. Arra törekszenek, hogy tényleg kényelmesen élhessen a dolgozók, ha már a hegyen kell lakni. A kavézó szoba például hatalmas panoráma ablakkal van felszerelve, így a reggeli kávé közben a hegyekben lehet gyönyörködni, de ha ez sem elég, akkor van egy hatalmas terasz is, na onnan tényleg pazar a kilátás. Amíg átmentünk az egyik helyről a másikra addig beszélgettünk. Ez már teljesen baráti csevej volt, a családról, a magyar helyzetről. Amikor visszafelé mentünk, akkor mondta Helga, hogy ne féljek, mert jól megy a beszéd, és biztos benne, hogy egy hónap alatt már az osztrák kiejtést is átveszem. Jah, igen, Maria közben megkérdezte, hogy a Sun House melletti fogadóban dolgoznak-e magyarok, mire a tulaj mondta, hogy a csapat fele magyar, így ha akarok átmehetek majd, hogy halljak magyar szót is. Visszafelé megkérdeztem, hogy honnan az ismeretség a Seiwald családdal (Ők ajánlottak ide), mire kiderült, hogy Regina Seiwald Maria testvére. Szóval így. Majd leírtunk még egyszer mindent a szerződésbe, így az én adataimat és a cégét, milyen vallású vagyok, mikor kezdek, mennyi a nettó, hány órát kell dolgozni, hány szabad nap van.

Aztán beültem az autóba és átjöttem Wagrainba a szállásra, ami olyan eldugott helyen volt, hogy a gps-szel vagy százszor vesztünk össze közben. Itt meg benyitok az ajtón, és csak egy nagy előszoba fogadott, sehol senki, csak ajtók, meg egy lépcső. Vártam pár percet, mikor az egyik ajtó nyílik, és kijött egy csaj hallozva, mert ugye ők így köszönnek, ha éppen nem Grüß Gott-tal. Mondom, hogy ki vagyok, meg, hogy foglaltam szobát... nem kérdezett semmit, csak, hogy menjek utána, fel a lépcsőn, majd jobbra, és megálltunk az egyik ajtó előtt, hogy ez az, és odaadta a kulcsot. Kérdezte, hogy reggelizek-e, majd megmutatta, hol kapok majd enni, és elköszönt. Kérdeztem, hogy adjak-e valamit, vagy fizessek-e, de nem kellett. Nem az a stresszes nép. Ezt reggel is bizonyították. Korán keltem, gondolva, hogy hamar letudom a reggelit, iszom egy kávét, és utazok haza. Hát hétkor még pizsamában mászkált a csaj. Fél órát vártam rá, megreggeliztem, fizettem és eljöttem. Amikor beszálltam a kocsiba, vettem észre, hogy nálam maradt a szobakulcs... mikor visszavittem, a csaj csak legyintett, hogy reggel van még. :)

Íme a Wagrain-i kilátás. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.