Egy hét múlva, jövő hét hétfőn már úton leszek, hogy elkezdjem osztrák életem első félévét, amelyről itt fogok beszámolni. Elsőként a kezdetekről írok, amíg itthon vagyok.

A sors végül úgy döntött, hogy véghezviszi a nagyjából két éve megfogalmazott tervemet: ugyanis már 2009-ben, a főiskolából kikerülve fontolóra vettem egy külföldi tapasztalatszerzés lehetőségét, ám akkor lebeszéltem magam, hogy jobb lesz nekem előbb itt, Magyarországon dolgozni a szakmámban, újságíróként, majd két év múlva összecsomagolni, és elmenni világot látni.

Frissdiplomásként két éve gyakornokból lettem újságíró, de idén nyáron elvesztettem az állásom. A terveim ellenére először mégis itthon kerestem állást, de mint tudjuk nagyjából 600-800 újságírót bocsátottak el, szóval hamar feladtam. Jöhetett az osztrák munkaerőpiac.

Nyelvvizsgát (középfokút) még 2002-ben szereztem a Rigó utcában, ám azóta egy percet sem beszéltem németül, a nyelvtudásom így egy erős alapfoknak felelt meg. Ezért amikor szeptemberben célként tűztem ki, hogy Ausztriában fogok dolgozni, sekélyes nyelvtudásom miatt a vendéglátásban kezdtem el állást keresni. Én is gondolkoztam azon, hogy közvetítőn keresztül keressek állást, de hamar rájöttem, hogy ez mind átverés, biztos munkát nem adnak, álláshirdetést meg én is tudok keresni. Az egészet viszont csak úgy érdemes elkezdeni, ha komolyan veszi az ember az álláskeresést, és önmagát is. Ezért rendszereztem az álláshirdetéseket, táblázatot csináltam, hova mikor jelentkeztem, kik írtak vissza, igent, vagy nemet mondtak-e. Ez fontos, mert különben az ember már nem tudja követni a szálakat. Az elmúlt két hónapban 194 álláshirdetésre jelentkeztem, zömében konyhai kisegítőnek. Ebből 47-en válaszoltak, heten pozitívan, egy osztrákkal találkoztam Visegrádon - aki itt toborzott  - , a többiekkel e-mailen tartottam a kapcsolatot. A hét érdeklőből egy sem jött be, ám az egyik család ajánlást adott (ezt nem én kértem, hanem szívességből tették). A sí park (ahova ajánlottak, Shuttleberg Flachawinkl – Kleinarl) azonnal megkeresett, hogy engem ajánlottak oda, örülnének, ha felvennénk egymással a kapcsolatot. Nagyjából 4-5 e-mail után kérdezték meg, hogy telefonálunk egyet, vagy kimegyek-e. A gesztust viszonozva felajánlottam a személyes találkozás lehetőségét, hogy lássák, komolyan gondolom, elszánt vagyok. A találkozás jól sikerült, így megkaptam az állást, Reinigungskraft leszek, de egyáltalán nem vészes, mert körbemutattak mindent, konkrétan a szobámat is, amit most újítanak fel… a bérem valamivel több euró lesz, mint az osztrák minimálbér (és sokszor több mint a magyar minimálbér) és adnak szállást is. Ellátást csak azért nem, mert nincs konyhájuk.

Számtalan fórumon hallottam újra és újra a kérdést, amire most válaszolok is: a megbeszélésen kellett németül tudni, hiszen ők nem tudnak magyarul – ezt válaszul arra, hogy érdemes-e nyelvtudás nélkül… Viszont jó fejek, figyelnek arra, hogy ne hadarjanak, artikuláljanak.

A munkám pedig tök más, mint amire általában jelentkeztem. A hegyen van a Chill House és a Sun House, előbbiben a síelők, snowboardosok tudnak lazítani, falat mászni, gördeszkázni, utóbbiban pedig a kisgyermekek mozizhatnak, míg a szüleik isznak egy kávét, vagy éppen a teraszon napoznak. Ebben a két épületben, illetve a pályán lévő ugratók körül kell rendet tartani, szó szerint.  A Chill Houseban tisztán tartani a terepet, majd lesíelni a pályán, leseperni a havat az ugratókról, és a Sun Houseban elpakolni a gyerekek után. Amúgy lakni is a Sun Houseban fogok, de erről majd később.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.