Édesanyám minden alkalommal, amikor beszélünk, lelkesen érdeklődik az itteni időjárás felől, persze én mindig csak ugyanazt tudom neki mondani, hogy van még sok hó, és vagy esik a hó vagy nem. Mert itt nem lepődik meg azon senki, ha húsvétkor nagy pelyhekben hull a hó. Viszont annál jobban meglepődtem azon, hogy mekkora hóviharok sújtják Magyarországot, és ebből mekkora drámák alakultak ki. Mit is mondhatnék, meglep, hogy ha van előrejelzés, akkor miért ért mindenkit váratlanul az egész. Persze butaság lenne az osztrák és a magyar felkészültséget összehasonlítani, hiszen itt tényleg sok hó van a télen, és mindig vigyázban állnak az illetékesek… Remélem, hogy ez otthon is jellemzővé válik majd. De most ebbe nem is nagyon akarok belemenni, hiszen itt a húsvét és lassan a szezonvége is. Ez utóbbi pedig már mindenkin érződik. De erről picit később.

Múlt héten megint szerencsém volt, és Zsoltival együtt voltunk szabadnaposok, így újfent volt társam a csavargáshoz. Mivel az ezt megelőző szabadnapomon Ritával és Józsival az összes boltot "végigshoppingoltuk", így és mert Zsolti sem rajong kifejezetten a boltokban való ácsorgásért, hamar letudtuk a kötelező köröket, és kirándultunk egy kicsit. Mivel Zsolt ritkán jut le a hegyről, ezért most elmentünk a Kleinarl végén fekvő Jägerseehez. Mit mondjak, még mindig szép, és a hó ugyanúgy jól áll neki, mint a nyáron nyíló virágok. Egyszerűen, foglaltuk össze mindketten a látottakat, olyan a táj, mintha egy képeslapban sétálnánk. Ezt az élményt megkoronázandó fiús estét tartottunk, értsd, Máté, Józsi, Zsolti és én felállásban kicsit fociztunk a moziban. És mivel hamar lyukasra rúgtuk a labdát, hisz profik vagyunk – főleg én -, az este további részében kiadtuk magunkból az egész szezonnyi fáradtságot, és jól berúgtunk. Az est tanulsága végül az lett, hogy a bőrgatya megváltoztat. Na jó, hogy mindenki értse, hát leírom, Zsolti mire is gondolt az immár köztünk szállóigévé váló kijelentésével. Történt ugyanis, hogy Józsi még március elején megkapta a lehetőséget, hogy fizető pincér legyen, ami itt nagy előrelépésnek számít. Ugyanis hiába volt otthon profi pincér, itt kint általában mindenki étel-ital kihordóként, asztal leszedőként kezdi. És ebben is más itt a rendszer, hiszen van a szervizes pincér, meg van a főpincér, aki felveszi a rendelést, meg nála fizetnek. Ő nem hord ki ételt vagy italt, míg a sima pincér takarít is, fát vág, mindent csinál. Józsi tehát előlépett fizetőpincérré, és hát immár hordhatja a bőrgatyát, nem kell fát vágnia, vagy éppen felmosnia. A bőrgatya tehát megváltoztat, persze Józsi ezt tagadja, és a múlt heti piálás óta még inkább igyekszik segíteni Zsoltinak, annak ellenére, hogy már nem kellene fát vágnia, vagy felmosnia. Tartsunk össze srácok, és egyben nagy pacsi oda a Winklalmba!

Aztán meg ott járunk már, hogy Barbi számításai szerint már csak egy hét van vissza a szezonból, mégpedig a jövő hét. Nehezen viseljük már mindannyian, fáradtak vagyunk, színekre vágyunk, no meg a hazai ízekre, a magyar vendéglátó ipari egységek teraszaira sörrel a kezünkben, és persze az otthoni barátokra. Igen bár király életet élünk itt kint, hiányzik az otthon. És ezzel számolnia kell mindenkinek, aki külföldre vágyik. Ez ilyen. Bármennyire is kedvesek itt, vagy szép a táj, nincs mi pótolhatná nekem a Bakonyt vagy a Balatont.

Holnap meg húsvéti fesztivál lesz a hegyen, ismét hatalmas hóból faragott nyulakkal, meg síelő nyulakkal, meg még ki tudja mi mindennel. Ha Barbi otthon nem felejti a síbérletét, fel is síelünk a húsvéti parkba, kicsit körbenézni. Aztán vasárnap előre állítom az órám, és bár egy órával kevesebbet alhatok majd, de így egy órával hamarabb mehetek majd haza.   

Ui: Szegény Villám annak ellenére, hogy imádom, szeretgetem, folyton árulom, és sosem eladó igazán. De a múlt hét kedden mondtam Zsoltinak, hogy vegye át a volánt, vezessen kicsit. Persze tudtam, hogy azonnal beleszeret majd. Hogy érezze a fílinget, és mert gyönyörűen sütött a nap, hát elhúztam a napfénytetőt, régi nagy slágereket tettem be zenének, és mondtam neki, hogy pörgesse csak ki, háromezernél jön meg a kedve a játékhoz. Nem kell mondanom, Zsolti is csak vigyorgott, és ha nem is mondja ki hangosan, már beleszeretett. Neki pedig szívesen is adnám oda, hiszen vigyorgott, mikor vezette. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.