Fél éve jutottam el odáig, hogy már nem tudtam megülni a seggemen, hajtott a tesztoszteron, férfi vagyok, csaptam az asztalra: nekem autó kell. Legyen gyors, mert egyszer vagyok fiatal, de legyen kevés pénzből fenntartható, na meg szép, persze kívül és belül egyaránt. Mindezt olcsón.

Még a jogsimat sem szereztem meg, de már saját autóról álmodtam, a szobám falát szebbnél szebb autók fotói díszítették, melyeket a garázsomba kívántam. Apámék azonban sohasem gondolták úgy, hogy meglepjenek saját autóval, így jó ideig csak a család lomha egyterűjét vezethettem. Bár nem volt egy csajozós gép, mégis megtette, a tini éveimet vele töltöttem, legalábbis, ha sikerült megkaparintom a slusszkulcsot. Nem panaszkodom, még a főiskolás éveimet is végigkísérte, megjártam vele Horvátországot, és Prágát is - tette a dolgát. De nem az enyém volt.

Így, amikor melózni kezdtem, rögtön megalapítottam a kocsira költöm ezt a pénzt számlát, és gyűjtöttem. Majd amikor már kezdett csinosodni az összeg, és érdemes volt érdemben is megnyitni a használtautókat kínáló weboldalt, belecsaptam a lecsóba. Néztem a kocsikat, és olvastam a Népíteleteket róluk. Egymillió forintig bármilyen kocsiról megmondtam, hogy mit kell róla tudni…mégsem éreztem magam biztosnak sohasem, ha a kiszemelt gépről lett volna szó. Ezért és, hogy ne bukjak sok pénzt, kompromisszumot kötöttem magammal: nem veszek alig egymillióért kocsit, főleg, hogy ebben az árkategóriában nagyot lehet veszíteni. Ennyiért árulnak már négyes golfot, focust, cliot, s még mi mindent. De ezek a kocsik pont azok, amiknél a legjobban próbálnak trükközni az eladóik, így alig van bennük km, viszont alig szervizeltek, és folyton kiderül róluk valami turpisság. Így jött, hogy meghúztam a határt, 300 ezer forintért veszek autót, lesz, ami lesz. Ha rá kell költeni még háromszázat is, de talán egyben lesz az autó.

Leszűkítettem a keresést, és csak 300-ig néztem az autókat. Ott volt a nagy szerelmem, a kettes golf, tdi-ben, és gti-ben. Újra szerelmes lettem. A mennyben éreztem magam, már a tudattól is, hogy milyen érzés lesz majd a gti-m volánja mögött ülni. Tartott mindez addig, amíg meg nem néztem párat. A végére már fotó alapján is megmondtam, hogy melyiknek lóg az ajtaja, vagyis szinte biztos, hogy fára tekerték… Pörgettem tovább a keresőt, ami elkezdte kidobálni az f astrákat. Az astra abban hasonlít a golfokhoz, hogy minden alkatrészt meg lehet szerezni hozzá nagyjából három forintért. Fel is hívtam leendő szerelőmet, hogy mondjon pár szót az astrákról: ő elsősorban a fehér 20 éves "100 ezer km-es", vélhetően rendőr astrákra figyelmeztett, na meg az f széria legnagyobb betegségére: a rohadásra. Ezt azonban már alig hallottam meg, belezúgtam az astrába, hiszen az csengett a füleimben, hogy az egyhatos széria a világ végére is elvisz. Ki is néztem – az intelmek ellenére – egy fehér 92-es, egyhatos astrát, napfénytetővel, mert ekkorra már ez is kritérium lett. Kocsiba be, és irány Pest – pedig korábban pesti autót sem akartam venni. Sose éreztem ennyira lassúnak a lomha egyterünket, alig vártam, hogy kipróbálhassam a kocsit, leszurkoljam érte a 290-ből 250-re lealkudott árat, és hazajöjjek a kocsimmal. A GPS segítségével oda is értünk a megadott helyre, ami persze, hogy a pesti autópiac volt, az astra pedig persze, hogy tiszta rozsda volt. Nem is mentem közelebb hozzá két méternél, felejtős volt, rozsdaboglyát nem veszek.

A biztonság kedvéért azért apámmal körbenéztünk, hogy akad-e valami, hiszen tankkal sem lehetett megállítani, hogy autót vegyek, az astráról meg a golfról pedig úgyis tudtam mindent. És akkor beleszerettem a piros kétezres, napfénytetős astrába. Becsületből mentem még egy kört, mert az egyhatos széria volt kiszemelve, ugye keveset fogyaszt stb. Akármit néztem, már nem tudott felizgatni, a piros kétezres kellett, még a négyszáz forintos benzinár közelsége sem tudott elriasztani. Egyszerűen kellett. Kértem is a kulcsokat, a pofa dícsérte, nagyjából rendben volt minden. Az ára 335 volt, és mivel az előzőt 250-ért akartam megvenni, ezért ezt az árat mondtam be elsőnek. A pofa szemei tágra nyíltak, majd hívta a társát, aki persze röhögött. Elkezdtünk alkudozni, de már látta rajtam, hogy nem megyek el a kocsi nélkül, ezért 30 ezret elengedett, talán mert félig beismerte, hogy a gumik szarok… 305 ezret tettem le az asztalra, ezért pedig megkaptam a 2002-ben Németorszából behozott, óra szerint 182 ezer km-t futott 93-as f astrámat, napfénytetővel, állítható magasságú üléssel, központi zárral, és elektromos tükrökkel, na meg abs-szel. Így lett Villám Mcqueen az első autóm.

Még az eredetiségvizsgát csináló szaki is meglepődött,  hogy gyári a fényezés mindenhol, amikor meglátta a 2.0 i feliratot, pedig csak annyit mondott vigyorogva: szép kis meglepetés autó lesz ebből.

Nem is emlékszem hogy volt pontosan: de azt hiszem már a telep kapuján kilépve ráült a vigyor a képemre: mert olyan hangja, és ereje volt a kis astrának, amit végképp nem gondoltam volna. Át is vittem a szerelőhöz, aki 80-ból megcsinálta a teljes nagyszervizt, meg helyre tette a hátsó rugozást 20 ezerből, plusz azóta kicserélte a hátsó kipufogódobot 10-ból. Az astra pedig hálás, teszi a dolgát, és aláz a pályán, de a lámpánál is. Senki sem nézi ki belőle a 116 lovat, és azt a fürgeséget amit 18 évesen tanúsít. Most féléves, és tízezer km-t tettem bele, s imádom. Ezért a születésnapjára alighanem kap majd felnit, és egy kis csinosítást, annak ellenére, hogy nem terveztem rákölteni plusz pénzt a kötelező szervizen kívül. De megérdemli! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.