Több helyről is megkaptam, hogy mostanában ritkán írok, viszont megígértem, hogy akkor a kedd biztos lesz mindig. Február van, elvileg ez a főszezon, és bár persze sokan vannak, de még sincs az a nagy beígért tömeg. Ennek oka talán, hogy farkasordító hideggel kezdett a február, majd folyton havazott. Na most képzeljétek el, hogy ha otthon, Magyarországon hó helyzet volt, akkor itt mennyi hó van… Rengeteg hólapátolás, félméteres hóban síelés folyton – amit amúgy élvezek nagyon, mert hatalmas jó érzés a szűz hóban csapatni…de hát mit mondjak, este nem kell altatni, és reggel a harmadik szundira kelek fel általában. Közben ugye megvolt a felezőparti is, már csak kevesebb mint két hónap van vissza a hegyi életemből.  Kicsit sajnálom, hogy vége lesz, de már alig várom, hogy a kocsiban a legjobb zenéim szóljanak, és zúzzak Fehérvár felé. Apropó Fehérvár. Georg valamelyik nap, amikor éppen lapátoltuk a havat itt a Sun House-nál, megkérdezte, hogy honnan jöttem. Néztem is rá furán, hogy most akkor mire kíváncsi, mert mondja már, hogy elfelejtette, hogy Magyarországról… Persze, hurrogott le, nem az, de melyik városból. Mondom büszkén, hogy a királyok városából, Székesfehérvárról. Erre kikerekedtek a szemei, köpött egyet a hóba – de ilyen megvetően, majd maga elé mormogta, hogy fehervär…nem is értettem, hogy mi a baja, de éreztem, hogy ismeri a várost, és nem szereti. Na persze fél óra csönd után megkérdezte, hogy és szurkolok a csapatnak? És még mindig nem esett le nekem, hiszen fehérváron ott a Vidi, az Albacomp… és persze, baszki, beugrott. A Volán, mert, hogy az osztrák jégkorong bajnokságban játszunk! Mondtam neki, hogy nem járok meccsekre, de szeretem, becsülöm a csapatunkat. Mire elismerősen bólogatott, hogy na oké, jó csapat, megmarad köztünk a béke.

Ma pedig – mert ugye mindig kedden van szabadnapom – már alig fértem a bőrömbe, hogy mehetek egy kicsit csavarogni. Ráadásul már reggel hétkor hétágra sütött a nap, ami mostanában nem volt jellemző. Úgy vigyorogtam, hogy szép idő van, végre mehetek bármerre. Le is mentem az első lifttel, hogy juppé, irány a kocsi, kiásom, és csapatok, közben csupa jó zene – talán még a napfénytetőt is elhúzom. Kiástam a kocsit, indítom, indul… de beragadt megint… túl sok a hó, meg csúszik… kipörög a kerék. Nem baj, ez sem szegheti a kedvem, megyek és kérek segítséget, kihúzatom magam ismét. Jahm. De ma Clownparty van, vagyis egész nap bohócok szórakoztatják a gyerekeket, vagyis akkora tömeg volt a pénztárnál, meg úgy általában mindenhol, amilyet rég nem láttam. Na persze megkérdeztem Heili-t, hogy tud-e megint segíteni, de hát ki sem látszott a pultból. Még visszamentem a kocsihoz, hátha megmozdul, de nem… ekkor jött oda a parkoló autókat irányító kollegina, hogy mi a helyzet. Elmondtam neki, mire mondta, hogy majd ő beül, én meg toljam ki. Persze, az ötlet jó volt, de egyedül kevés voltam, meg viszonylag nehéz a térdig érő hóban állva úgy tolni a kocsit, hogy ne csússzon ki a lábam alól a talaj folyton. Kipattant, hogy akkor odaadja nekem az ő kocsiját. Nem is hittem el. Oké, hogy kollégák vagyunk, de hát két hónapja ismerjük egymást, és kb. három mondatot beszéltünk eddig, mindig csak integetek neki, mert általában a parkolóban áll, és irányít. Előre mentünk a dolgozó parkolóban – az enyém az éjszakai parkolóban áll – és odaadta a kulcsot. Egy páréves dízel clio volt az áldozat. Még visszaszúrt, hogy tudom-e hogy hol van a hátramenet – miután negyed órával korábban még elmagyaráztam neki, hogy az enyémben hol van  … de csak azért, mert egy kicsit minden nőtől félek, ha a volán mögé ül, pláne ha én meg az autó elé állok. Átcsapattam tehát Flachauba a kölcsön clioval, gyorsan bevásároltam, majd vissza, nehogy aggódjon a kedves kollegina. Még a műszerfalra odatettem egy Merci csokit, majd visszaadtam a kulcsot, és kérdeztem mennyivel jövök a benzinért. Persze semennyivel… Mert itt kedvesek az emberek nagyon. Amúgy iszonyat jó érzés volt Ausztriában osztrák rendszámmal autózni. Tényleg, mosolyognak a népek amikor kiszállsz a kocsiból, mert helyi vagy a rendszám alapján.  Lehet ez lesz a következő a cél most már. Amúgy sokan kérdezgetik itt, hogy mit tervezek, hogyan lesz a nyár – megyek haza vagy maradni akarok. És szerintem maradok, mármint visszajövök dolgozni. Helga is megkérdezte a múltkor, ami remélem, hogy jót jelent, és valahol itt Flachauban, Maria kezei alatt dolgozhatok tovább. De ez persze még a jövő. Most pedig megyek, és napozok egy kicsit, itt a hegyen kb. húsz foknak érződik a hőmérséklet, úgyhogy élvezem a nap erejét, a sok hideg után.

Amúgy a Spar mellett óvódások műsoroztak éppen, erről is lesz egy kép – gondolom farsangoztak, és ezért daloltak. A vásárlásról meg annyit, hogy most kártyával fizettem. Itt ez úgy működik, hogy a pénztáros nem nyúl a kártyádhoz, hanem van a kis gép, abba beletolod, beütöd a kódod, és kész. Szerintem ez otthon is mehetne így, persze igazából nekem tök mindegy. 

Update: És mit mondott anyám? - Azzal a szép autóval pont a préri közepén kellett parkolnod? :D 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.