Már annyira megszoktam itt élni, hogy észre sem veszem, mennyire repül az idő. Jövő héten már február lesz, ami azt jelenti, hogy immár két hónapja élem hegyi életem. És bár estére mindig elfáradok, mégis imádok itt lenni. Nyilván várom már az áprilist, hogy hazamenjek, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű itt hagynom a már második otthonomként szeretett síparadicsomom.

Kedden, a szabadnapomon végre nem egyedül kellett mászkálnom, hanem Zsolt is tudott jönni, mert szintén szabadnapos volt – ugye náluk máshogy van ez, a hüttében dolgozók akkor kapnak szabadnapot, amikor nincs sok vendég… Szóval reggel bevágódtunk az autóba, és először is végigjártuk a boltokat, hogy hol olcsóbb a sör, mert a többiek leadták a rendelést. Vettünk is négy tálca sört, mert az MPreis-ban egyet fizet kettőt kap akció volt… Majd elautóztunk St. Johannba – itt van két videó, hogy milyen utakon is mentünk.

St. Johann egész normális, szinte már város méretű település – ami azért itt nem mindegy, mert a legtöbb falu egy boltból, meg rakat panzióból áll. Kicsit sétáltunk is Johannban, én pl. kerestem egy boltot, ahol tudok végre övet venni magamnak… mert az előző még két hete megadta magát – ( ezt azóta megcsinálta Zsolti, szóval habzsi dőzsi van, két övem is van). Találtam egy hatalmas boltot… három emeletnyi ruhával, egy szint a férfiaknak, és kettő a nőknek, meg az alagsorban cipők. Mivel Zsolti kint várt így csak átfutottam rajta, és az övre koncentráltam. Vagy négy eladó ugrált körbe, miközben próbáltam kiválasztani a megfelelő övet – a fő szempont az volt, hogy tartsa a nadrágom.  30 euró alatt nem is láttam övet, így ennyiért vettem is egy fekete bőrövet – öröm és bodottá, nem lóg már a nadrágom, van ami tartsa. És bár St. Johann szép, de hideg volt, én meg már úgy vágytam egy ebéd utáni alvásra, ezért hazamentünk. Fel a négy tálca sörrel… majd belefutottam Violába, aki éppen a vendégszobákat készítette elő. Közben láttam, hogy írt Helga is, tudnék-e kicsit segíteni Violának, mert nem mer felmászni az emeletes ágyra. Persze segítettem neki, közben meg beszélgettünk. Kiderült, hogy Lengyelországból jött, és már hat éve dolgozik itt, egészen pontosan a nagyfőnök Maria takarítónője. Nála is lakik, és mivel neki - Violának - egy cabriója van, ezért kapott szolgálati autónak egy passatot, nehogy már a télen egy cabrióval járjon. Most nyáron tervez venni egy Porschét. Egy takarítónő, itt Ausztriában. Elmondta még, hogy Maria egyébként jó főnök… és temérdek szállodája van… nem csak ez a sípark, nehogy azt higgyem.

Közben betoppant Helga is, aki megköszönte, hogy segítek Violának – és megkért, hogy istápoljam majd megint a vip vendégünk, aki szombaton jön vissza megint, hogy tesztelje a szuper pályát. Kiderült hogy szlovén a srác – de már Új Zélandon lakik – és négyszeres világbajnok snowboardos. A neve Marco Grilc, és nagy ász – mi meg a múltkor teljesen tudatlanul kávéztunk vele a konyhában. Iszonyat közvetlen, kikérdeztük mindenről, ő meg válaszolgatott.

Ugratni még mindig nem merek, csak kis bukkanókon gyakorlok, de majd talán a szezon végére bátrabb leszek. És itt egy videó meg még egy arról, hogy csinálják itt a profik. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.