Mindjárt kitérek a cím megmagyarázására is – de mivel ez még korábbi sztori, ezért gyorsan arról, hogy az elmúlt két napban milyen szép idő volt. Tegnap végre elállt a havazás – és innen üzenem mindenkinek, hogy itt nincs lavinaveszély, keine Angst! Viszont ma az egyik állomásvezető mondta, hogy a havazást mindig szép idő követi, és ha visszagondolok, ez tényleg így van. Tegnap úgy megörültem a napsütésnek, hogy mentem pár plusz kört a pályán, csak úgy… és nagyon élveztem a síelést. Ezt azért írom, mert tényleg nagyon jó dolog síelni, de nekem akkor is mennem kell, amikor hatalmas hóvihar van fent a hegyen, és szívesen teáznék inkább a szobámban, vagy innék meg egy forralt bort valamelyik hüttében. De ugye munkaközben nincs lógás, alkoholizálás meg pláne. Annak ellenére, hogy engem nem ellenőriz senki, és a túlórát is bemondás alapján könyvelik el. De eszembe sem jut lógni, vagy hazudni a dolgozott órák számáról. Mert ez itt nem divat.

Tegnap este Manuel hatalmas vigyorral jött haza a melóból, és mesélte, hogy ma fotózás meg videózás lesz. És tényleg, ma reggel jött egy profi fotós, és videókat meg fotókat készített a csapat egy részéről, azokról, akik Flachauwinklben kezdenek reggelente – ez olyan pr cucc, nyilván megy majd a facebookra. Vagy százszor vonultunk fel a lépcsőn, hogy jó videó készüljön, majd csoportkép, miközben kiabáltunk: Wir kommen am Shuttleberg. Szóval minden napra jut valami izgalom, bohóckodás.

És amikor a főnök is dolgozik

Még korábban történt, hogy valamelyik este a fő főnök, Maria írt nekem mailt, hogy másnap kilenckor találkozzunk a Sun House-ban, és legyek olyan kedves segítsek neki a vendégszobákat előkészíteni. A vendégszobák úgy vendégszobák, hogy ha jönnek fotósok, snowboardoktatók, akkor ők itt laknak, de csak pár napig, hétig. És ilyenkor rendbe kell tenni nekik a szobákat, ágyneműt felhúzni, stb. Na de. Másnap találkoztunk, nagyon örült Maria, hogy időt tudtam szakítani, és segítek neki – nem mintha nem azt csinálnám, amit mond, hiszen ő az Isten itt. Arra számítottam, hogy elmondja, mit hogyan, majd lelép, én meg megcsinálom a melót. DE nem. Maria, aki az ötvenen is túl van szerintem, felpattant az emeletes ágyakra és behuzatolt mindent, én kb. feladtam neki az ágyneműket, meg hoztam törölközőket. Szinte úgy kellett rábeszélnem, hogy az utolsó két szobát had csináljam meg én… Szóval itt tök nem gáz nekik, ha dolgozni kell. Aztán rá pár napra, érek vissza Sun Houseba, ahol meg az egyik parkvezető - három van – lapátolja a havat. Johann egyébként elég fiatalnak tűnik, mégis fontos pozíciót tölt be. Szóval látom, hogy itt lapátolja a havat, mondtam is neki, hogy jövök segíteni, csak előbb megcsinálom a moziban a függönyt, mert egy kicsit leszakadt… Segítettem is neki, amúgy ő az egyik, akivel mindig beszélgetek kicsit, elég kedves. Ez most sem maradt el. Szóval csak azt akartam kinyögni, hogy ahhoz képest, hogy bárkinek mondhatta volna a hegyen, hogy figyelj, lapátold el a havat… inkább megcsinálja, mert nem derogál neki. Ezek szerint itt ez így működik…

És csak a rend kedvéért, pár kép – ha valaki unja már a havas tájról készült képeket, attól elnézést, és a végén ott a helyi közlekedési eszköz a skido, és egy quad … :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.