De a tavasznál is sokkal fontosabb, ma van két éve, hogy elindultam a fővárosi autópiacra kocsit venni… mindegy volt már, csak négy kereke legyen, és guruljon, és az enyém legyen. Aztán Villám lett, és emlékszem még, hogy mekkora vigyor ült ki az arcomra, hiszen megvettem az első saját autóm, a forgalmiba az én nevem került, és így kerek lett minden. 18 évesen került hozzám, holnap pedig – nem nehéz kiszámolni – húsz éves lesz már. A vigyor pedig még ma is az arcomon ragyog, amikor kettesből 100-nál váltok el, és amikor alagútban, ahol nyolcvan a kötelező sebesség, már jó előre kiteszi mögöttem a bmw az indexet, hogy a feloldó táblánál átugrik engem… én meg, ugye jön a vigyor és visszaváltok hármasba, aztán 150-nél jön a negyedik és így tovább… majd amikor elengedem barátunkat kaján vigyorral intek neki, hogy ezereurós volt, de otthagytalak… és mikor olyan szépen süt a nap mint most, tavasszal, akkor elhúzom a tetőablakot, és hagyom hogy rám süssön a nap, mert az iszonyat jó. Úgyhogy és mert hiába van tavasz, itt vagy a hó vagy az eső esett, vagy a kettő együtt, szegény villám szülinapjára így azt kapta, hogy sokszor egymás után mosta le az eső. Sajnos úgy néz ki, hogy tavasszal elválnak útjaink, persze csak akkor, ha olyan gazdi jön érte, aki vigyorog, mikor megveszi… különben marad nálam.

Amúgy egy hete tényleg kitavaszodott, amiből mi színek híján annyit éreztünk, hogy március lett és napsütötte napok jöttek. Itt is felmelegedett az idő, de az uralkodó szín továbbra is a fehér, mert mindenhol hófödte még a táj. Mivel Mátéval a múlt héten mindketten kedden voltunk szabadnaposok, és mert Barbi meg csak délig volt, ezért délután sportoltunk. Délelőtt átmentünk Mátéval Flachauba és az ottani síparadicsomban néztünk körbe, szakmai ártalomként megnéztünk hogyan mennek a liftek, mekkorák a pályát, milyenek a pistenbullyik… Aztán, mert eredetileg azért indultunk el, béreltünk két snowbikeot, ami olyan mint egy bicikli, csak hóra tervezték, kerekek helyett sítalpai vannak. Bementünk az egyik sportboltba, megkérdeztük, hogyan is van ez, miként tudunk bérelni síbicajt… majd amikor mindenféle oktatásra akartak rávenni minket, mondtuk hogy itt dolgoztunk Flachauwinklben a liftnél, menni fog. Így rögtön kedvezményt is kaptunk, nagy is volt az öröm, olcsóbban is hoztunk el, és mehetünk csapatni. Délben már a hegyen voltunk, és zúztunk le a bringákkal. Igen jó kis napot zártunk, mert végig sütött a nap, mert jól éreztük magunkat, mert ritkán jön így ki, hogy együtt tudunk lógni, mert együtt vagyunk szabadnaposok. Aztán másnap meg jött a köd, az eső, és egy hete így síelek minden áldott nap. Esőben, latyak hóban, és mind emellé még látni sem látok semmit, mert akkora a köd folyton. Éppen ezért volt jó egy kis kikapcsolódás tegnap Ritával és Józsival. Kis csavargás pénzherdálás, ebéd, és már vége is lett a szabadnapnak. De sebaj, este még iszogattunk picit, kis foci, meg Zoli és Csili – a brüsszeli griffon. És a fene gondolta, hogy egy ilyen kis dög, egy táskányi kutya is tök aranyos tud lenni. Pedig az. Úgyhogy nézzetek róla is egy képet. Közben folyamatosan nézegetek állásokat, nem tudom, merre menjek – Barbival ma reggel pont Bécsről beszélgettünk, már csak Mátét kell rávenni, hogy menjünk nagy városba, vegyünk ki egy albit, és éljünk nagyvárosi, de még mindig osztrák életet. Persze, nincs nap, amikor ne kapna el a hév, hogy írok a nyári főnökasszonynak, és visszamegyek a Robinsonba, és akkor az jó lesz. Egyrészt mert akkor érezném, hogy van tököm, másrészt pedig… de erről majd máskor.

Addig is nézegessetek képeket, Csiliről meg Zoliról, Barbiról és Mátéról, meg a tájról… 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.