Defooe 2012.06.21. 15:47

Fotóposzt

Defooe 2012.06.21. 10:53

A Spätdienst

A múlt héten sajnos semmi időm nem maradt, hogy megírjam a szokásos beszámolóm, mert ugye haza kellett utaznom. Hétfőn, meló után beültem a kocsiba, este fél 11-re otthon voltam, másnap nagyim temetése, majd szerdán vissza Kleinarlba. Csütörtökön pedig már újra dolgoztam.…

Defooe 2012.06.10. 19:21

Mamának

Kedves Mama! Szomorú vagyok, hogy most kell megírnom Neked az első, és egyben utolsó levelem. Míg anyával bármikor mertem vitatkozni, tudod jól, hogy Veled sosem, s mikor számkérően kérdeztél, hogy jó lesz-e nekem külföldön, akkor is csak a földet bámulva mertem válaszolni,…

Defooe 2012.06.06. 21:34

A gyémánt

 Jani egy bolond. Mondom úgy, hogy közben kezdem megkedvelni ezt a hülyét. Igen, ez egy rendhagyó és rövid poszt lesz, viszont arra világít rá, hogy a megannyi „kényszerszülte” külföldi munkavállalás mellett sok olyan is van, amikor az embernek nem kell hazaadnia az…

 Először is, köszönöm szépen a tapsvihart, túl vagyok az első két hetemen, vérbeli szobalány lettem, és azt hiszem jó hír, hogy nem rúgtak ki. A téli szezontól eltérően ugyanis itt a szerződésben benne foglaltatik, hogy van két hét próbaidőszak, ami alatt vagy a végén…

süti beállítások módosítása